A művészet sokkal több, mint egy dísztárgy. A dísztárgy jól mutat, harmonizál a környezetével, követi az aranymetszés arányait, stb. A dísztárgyaknak is megvan a maguk szerepe: pont a harmónia megteremtése. A műalkotás azonban sokkal több, mint egy dísztárgy. Gondolatokat, érzéseket kelt. Lehet kép, zene, színdarab, film, jelen esetben szobor. 

Mérő László írta Észjárások c könyvében, hogy az ember fejében az ismeretek nem egyszerű, "ha -- akkor" szabályok formájában gyűlnek, hanem képzettársítások kapcsolnak össze mindent mindennel. A szabályok, az iskolai tananyag ennek a hálózatnak az összetettségét soha nem érhetik fel: ezt a megtapasztalás -- és a művészetek tudják átadni. 

A gondolat- és érzelemkeltő műalkotások (pontosabban nem maguk az alkotások, hanem a bennünk ébredő érzelmek és a gondolatok) tanítanak, fejlesztik gondolkodásunk belső összetettségét, árnyaltságát.

A művészet olyan tevékenységre ad alkalmat, ami a modern világban ritka. Mint amikor állítólag George Mallory a kérdésre, hogy mért akar felmászni a Csomolungmára, azt felelte, hogy azért, mert ott van. Na így van a művészetekkel is. Miért gondolkodunk el rajta? Mert ott van.

 ...vagyis ennek a műalkotásnak része maga a szobrocska, a címe (Prizma) -- de része a nácik maszkban fröccsenő nyála, a KDNP farizeus közlemènye, az OSB doboz körül álló és kíváncsiskodókat elküldő rendőrök, a fehér festék, de még a földön heverő darabok is.

Legkevésbé sem akarom azt mondani, hogy "hát igen, ide süllyedt az ország." Sőt: az értelmiség lusta, sznob mártíröntudatától viszolygok.  Azt akarom mondani, hogy a műalkotásra adott reakciók, sőt: a primer reakciókra adott válaszaink, gondolataink, az, hogy reagálunk rá (és ahogy) az a művészet lényege és célja.