Erről az jutott eszembe, hogy

Erről az jutott eszembe, hogy

Idióták a platón

2021. június 22. - invalid user name

received_2692706434355113.jpeg

Az ókori görögök nem nézték jó szemmel azokat a polgártársaikat, akik csak a saját dolgukkal törődtek, és a város, a polisz ügyei (azaz a politika) iránt érdektelenek maradtak (még külön szót is használtak az ilyen emberekre).

Platón úgy mondta: ha a jó emberek közömbössé válnak a közügyek iránt, büntetésük az lesz, hogy önző és gonosz vezetők kerülnek hatalomra.

Az idióta kifejezés görög eredetű (ἰδιώτης, idiótész), az ἴδιος, idiosz saját maga, magán szóból. Eredetileg magánembert jelentett, azaz olyan polgárt, aki nem vesz részt a demokratikus városállam politikai életében.

https://hu.wikipedia.org/wiki/Idiotizmus

 

Pri(z)ma

A művészet sokkal több, mint egy dísztárgy. A dísztárgy jól mutat, harmonizál a környezetével, követi az aranymetszés arányait, stb. A dísztárgyaknak is megvan a maguk szerepe: pont a harmónia megteremtése. A műalkotás azonban sokkal több, mint egy dísztárgy. Gondolatokat, érzéseket kelt. Lehet kép, zene, színdarab, film, jelen esetben szobor. mekkora.jpg

Tovább

Vazallusok

tron1.jpgTalán még rémlik a töri órákról a feudalizmus: a király, mint legfőbb hűbérúr rendelkezik az országgal. Birtokot (feudumot, jövedelemforrást ad) vazallusainak, akik cserébe támogatják a királyt.

tron2.jpgÁm a trón ingatag -- ha egy vazallus megerősödik, a trónt is fenyegetheti. Ezt semmiképp nem várhatja meg a király, a legkisebb gyanúra oda kell csapni. Az is veszélyes, ha a vazallusok szövetkeznek. Ezért az okos király pl. versenyezteti a vazallusait.

Megesik, hogy egyik vazallusnak megtetszik a másik birtoka -- és felajánl a királynak valamit. (Vagy a király kér valamit, és a vazallus megmondja az árát.)

A feudalizmus évszázadokon keresztül jól működő rend volt. Aztán valaki kipróbálta a jogbiztonságot, ami annyival versenyképesebb gazdaságot, erősebb országot eredményezett, hogy a feudalizmus visszaszorult az olajállamokba, amelyek valamilyen extenzív erőforrás (energiahordozók, ásványi kincsek, esőerdők, EU-támogatások -- vagy akár rabszolgák) felélésével ellensúlyozni tudják a rendszer (jogbiztonság és más tényezők, pl az itt fejtegetett közbizalom híján) rettentően gyenge hatásfokát.

Nem mondhatok ítéletet Bige Lászlóról, bár az, hogy a tavalyi sokszori hatósági zaklatásáról bíróság mondta ki: alaptalan volt, azt sejteti, hogy a mostani vádak "ha akarom vemhes, ha akarom nem" mélységűek. Bármi is lesz az összecsapás kimenetele, valószínűleg a modern feudalizmus hatalmi játékaiból látunk egy újabb felvonást. És mint a földesurak a jobbágyoktól elvárják: kushadunk.

Üzenet

Zsoldos Péter emlékére

negyborito-250.jpgZsoldos Péter nem igazán volt termékeny író, negyven év alatt írt hat regényt, sorsról, végzetről, akaratról, hatalomról. Nem ebből élt: akkor fogott tollat, ha volt mondanivalója. A sci-fi, mint műfaj különleges szabadságát csak annyiban vette igénybe, hogy történeteinek világát ne kelljen az ismert történelem vagy a világpolitika eseményeinek keretéhez szabnia. Szereplőinek nincs rendkívüli hatalma, különleges képességei vagy fegyverei, nem varázslók, csak valódi, esendő emberek a maguk korlátaival, küzdelmeivel, konfliktusaival, tévedéseivel.
 
Egyszer baráti körben majdhogynem vitába is szálltunk arról, hogy lehet-e szépirodalomnak nevezni a scifi-t, bár ez igazából definíció kérdése. Az értékes könyv számomra talán onnan ismerszik meg, hogy újraolvasva új és új rétegeit fedezem fel. Amikor scifi-faló kamaszként először került a kezembe a Távoli tűz, egy kalandregényt találtam a cím mögött (rövid záró fejezetet egyáltalán nem is értettem). Második olvasásra, évekkel később az utolsó fejezet is megérkezett hozzám, és megrázott: királyi barátom, akivel néhány évtizedet, néhány száz oldalt együtt éltem, és izgultam -- évszázadok óta halott, naplóját törött agyagtáblákról idézi két régész. Még később olvasva a tudás hatalma, a társadalmi reformok, a mértékegységek, számolás és írás egyszerűsítése, a gyógyítás ókori eszközei, a kereskedelem megszervezése nyűgözött le. Amikor a foximaxin közgazdaságtant tanulgattam, egy városállam istenkirályának mindennapjait éltem át a regényben: ami az alattvalók szemszögéből korlátlan hatalomnak tűnik, az valójában sürgető kényszerek és a szűkös erőforrások felhasználásáról szóló nehéz döntések, ritka sikerek, gyakori kudarcok és hétköznapok legkevésbé sem izgalmas sorozata.
 
Később Pálferi előadásain csüngve vettem elő újra a könyvet, akkor a szereplők, a karakterek arca és jelleme fogott meg -- legtöbbjük elég hiteles volt ahhoz, hogy mögéjük tudtam képzelni azt a sorsot, amely oda juttatta őket, ahol az életre kelt betűkön keresztül találkozhattunk. Néhány évvel később már a rendszerváltás kudarcába, a kádárrendszerbe épp visszaforduló országunk nyomasztott, így Zsoldos Péter könyvét olvasva is az egyén és a történelem egyenlőtlen harcán keseregtem: bármilyen hatalmas tudással is bír egy városállam királya, bármekkora jólétet és gazdagságot is hozhat ezzel a népének, a történelem kerekét csupán ezzel nem lehet más kerékvágásba terelni, hiszen akiknek az arany jelenti a gazdagságot, azok egy virágzó gazdaság erejét is hódító-rabló hadjáratra fordítanák. Hiába találkozik főhősünk korának más okos, bölcs, sőt: felelős uralkodóival, amíg csak néhányan látják az előrevezető utat, ambícióik kudarca előre látható. A világ kerekét nem néhány nagy hatalmú uralkodó mozdítja meg, hanem az, amikor mi, porszemnyi emberek elég sokan érezzük a változás illatát és szükségességét, amikor elérjük a kritikus tömeget.
 
Legutóbb húsvét előtt, egy álmatlan éjjel olvastam végig a trilógiát -- és ezúttal a történetbe olvadó gyöngyszemeken akadt meg a szemem, amelyek talán Zsoldos Péter személyes életébe engednek bepillantást:
"...az öröm, a boldogság pillanatai elillannak, aranyló, ragyogó köddé olvadnak. Életünk igazi emlékei azok, amelyek, ha emlékezetünk akaratunktól független szeszélye a felszínre veti őket, bármikor képesek ugyanolyan fájdalmat okozni, mint amikor megéltük őket."

Talán senki nem látta át az egészet

A Boeing 737MAX tervezési hibája

A menedzsment, a szoftveresek, az aerodinamikáért felelős tervezők, a berepülő pilóták, a főmérnök, az szövetségi légügyi hatóság különböző részlegei és a repülőgépet vezető pilóták a maguk részfeladatait az elvárható gondossággal teljesítették.  A főpilóta, aki a szoftver utólagos módosítását javasolta, nem tudta, hogyan érinti ez a gép biztonságát. A biztonságért felelős szakértők nem tudták, hogy a szoftver egyetlen szenzor jelei alapján hoz döntést. A hatóság a szoftver korábbi verziójának viselkedését elemezte. A pilóták átképzésének ellenőrzéséért felelős részleg nem is tudott a szoftver változtatásáról.  Utólag aztán minden érintett megrökönyödött.

eth3.jpg

- Ez k*rvára gáz. (egy programozó)
- Nem találok szavakat. (egy biztonsági szakértő)
- Talán senki nem látta át az egészet (a szenzorokért felelős egyik mérnök)

Tovább

Omar Sayif: Megszelídíthető-e az iszlám?

2018 január 18-i cikk utánközlése

Sayfo Omar írása

Európa-kompatibilissá tehető-e az iszlám? Az európai kormányok évtizedeken keresztül közel-keleti és észak-afrikai országokra bízták a bevándorló muszlim közösségek megszervezését, ami párhuzamos társadalmak kialakulásához és integrációs nehézségekhez vezetett. A nemzetállamoknak vissza kell szerezniük az ellenőrzést a renitens közösségek felett, és világosan ki kell jelölniük a határokat.

Tovább

Megszépül a Duna-part is

Eltávolítják a hamis bűntudatot keltő szobrokat a belváros frekventált helyszíneiről - üzenet a mának egy alternatív jövőből

Az 1944 előtti budapesti városkép helyreállítását célzó projekt részeként 2018 december 28-án elszállították Nagy Imre szobrát a Vértanúk teréről.

A kiemelt kormányzati projekt következő lépéseként a Duna-part helyreállítása következik: a Zoltán utca végében a rakpartra helyezett bronz szobrokat fogják más helyszínre szállítani. Emlékezetes, hogy az ellentmondásos és a bűntudat fenntartásán túl művészi értékkel nem bíró szoborcsoportot a Gyurcsány-kormányzat helyeztette el a rakparton még 2005-ben.


A nemzeti bűntudatkeltés szimbólumai a pesti rakparton


Balesetveszélyesek, télen a hó eltakarítását is nehezítik


A Nagy Imre szobor elszállítása (fotó: 444)

A szoborcsoport áthelyezését követően a rakpart korhű, és a nemzet egységét kifejező állapotának visszaállítására közbeszerzési pályázatot ír ki a Miniszerelnöki Hivatal.


Gulyás Gergely, kormányszóvivőért felelős miniszter 

Nap mint nap látjuk megtörténni, amit nem sokkal korábban még elképzelhetetlennek tartottunk.

Elkerülhetetlen az egyházszakadás

Itt a hungrikán egyház hajnala?

frissítés: Hodász András közéleti kérdéseket is taglaló blogját letiltotta a püspöke (talán Erdő Péter), Pálferi előadásai is megszűntek pár éve (bár ő arra hivatkozott, hogy belefáradt), Beer püspököt nyugdíjazták, Székely János püspököt Esztergomból kitelepítették a határszélre...

----

Egyre több egyházi vezető illetve meghatározó személyiség foglal nyíltan állást egy önálló új magyar, keresztény jellegű egyház kapcsán.

A jézusisták (Beer Miklós váci püspök és Székeny János szombathelyi püspök) mellé állt Várszegi Asztrik volt pannonhalmi főapát is a HVG karácsonyi különszámában olvasható interjúban:

Egy karácsonyi könyvbemutatón Várszegi Asztrik katolikus püspök egy beszélgetés közben „vetette fel viccesen”, ha ma élne a Megváltó, akár még a Soros-ügynök címkét is megkapná.

Hodász András, aki Pálferivel együtt papkodik a Babér utcában, a válasz online-nak adott interjújában szintén nyíltan a jézusisták mellett foglalt állást:

meg kell szólalni a hajléktalanokat vagy a CEU-t érő kormányzati agresszió láttán, aki pedig a munkások bérét visszatartja, „főbenjáró bűnt követ el”. 

A szegedcsanádi püspök. Kiss Rigó László a viktoristák mellett áll: aki elfogadja a pénzt a kormánytól, az kövesse a politikai útmutatást. Kiss Rigó László szerint Ferenc pápa téved amikor az irgalmasságról beszél.

Ellen kell állni a brüsszeli elit gyarmatosító törekvésének

 

Márfi Gyula próbál egyszerre játszani mindkét oldalnak: a pápának azt mondja, hogy kiragadott részletek alapján ítélik meg -- itthon pedig arról beszél, hogy a migránsok el akarják foglalni európát. Amikor pedig szembesítik azzal, hogy nem szolgálhat egyszerre két urat, azt állítja, hogy Ferenc pápa egyetért Orbán Viktor menekültpolitikájával.

„Jönnek, hogy elfoglalják Európát” – Nem lehet véletlen, hogy most ekkora migrációs nyomás van Európán, szerepet játszhat benne a muszlim hódítási szándék, de a nagyhatalmak is támogatják – jelentette ki a Magyar Hírlapnak adott interjúban Márfi Gyula veszprémi érsek, akivel a keresztény megújulás szükségességéről is beszéltünk.

 

Erdő Péter deklarálta, hogy a kormány politikája melletti lojalitás fontosabb a jézusi példánál (amelyet követve "embercsempésszé válnánk"). Belső vívódását mutatja, hogy amikor rákérdeznek, hogyan szolgálhatja egyszerre a római katolikus egyházat és Orbán Viktor politikáját, elmenekül:

Szívesen nyilatkozott természetvédelemről, a Földért viselt felelősségről Erdő Péter azon a hétvégi rendezvényen, ahol azonnal megszakította az interjút, mikor a menekültekről is meg
akarták kérdezni.

Az egyre feszítőbb ellentmondás azt jelzi, hogy hasonló helyzet előtt állunk, mint csaknem 500 éve Anglia. Ha nem akarjuk tudathasadásos állapotba kényszeríteni az egyházi vezetőket és hívőket, minél előbb meg kell alapítani az új, magyar, keresztény jellegű egyházat, aminek feje egyértelműen Orbán Viktor lesz.

Képtalálat a következőre: „orbán viktor templomban”

Az élhetetlen, konzervatív jézusisták járjanak titokban csak a saját kopott templomaikba, az adóhivatal és a rendőrség folyamatos zaklatása mellett. Az új egyház hívei pedig a nyomás alól felszabadulva végre vallhatnák, hogy Szűz Mária pártus királylány, Jézus pedig szittya magyar (tehát tulajdonképpen maga a Teremtő Isten is magyar).

süti beállítások módosítása