Az én jövőképem nem egy választás megnyerése, hanem egy élhető ország.
A választás, sőt, a kormányzás: nem cél, csupán eszköz.
Az eszközt SOHA NE soroljuk a cél elé -- ha egy eszköz válik céllá, akkor az eredeti cél elvész.

Wishful thinkingnek, vágyak által kormányzott gondolkodásnak nevezzük azt a jelenséget, amikor a jövő tervezésekor csak az érzelmeinket megerősítő, vágyainkat beteljesítő alternatívákat mérlegeljük, és félresöpörjük a kedvezőtleneket. Ez a gondolkodás tarthatja ébren a reményt a szimpatikus, karakán, bátor és csillogó szemű Gulyás Marciban és persze mindazokban, akik hisznek az általa életre hívott Közös Ország Mozgalomban.

Régi megfigyelés: a társadalomtudományok (a pszichológia, a szociálpszichológia, pedagógia) eredményei nagyon lassan, sok évtized alatt szivárognak át a gyakorlatba. Ezzel szemben a gyorsan pénzzé tehető reáltudományok, például a félvezetőkutatás vagy az alkalmazott matematika eredményei (nagy fényerejű fehér LED, a sok gigabites 5G mobil internet) évek alatt tömegtermékké válnak.

A wishful thinking megmagyarázza, miért esik jól elhinni, hogy van esély LEVÁLTANI a démonizált Orbán Viktort.

Megpróbálom most nagyon röviden elmondani, hogy miért NINCSEN, és hogy miért nem is érdemes erőltetni.

A hetvenes évekre számos elég jó személyiségfejlődési, morális fejlődési modellt dolgoztak ki. Az egyik legelegánsabb, "amatőröknek" legkönnyebben érthető Lawrence Kohlberg hatfokú moral development skálája. Kohlberg azt kutatta, hogy erkölcsi dilemma-szituációkban (például szabad-e egy igen drága, de életmentő gyógyszert ellopni) milyen belső monológot követően jutnak döntésre interjúalanyai. Nem az érdekelte, hogy MIT dönt, hanem az, hogy MIÉRT. Vajon a megtorlástól fél? Vagy arra gondol: mindenki a maga szerencséjének a kovácsa? Vagy a társaságba való beilleszkedés (kitaszítástól való félelem) a legfontosabb? A társadalmi rend valamilyen belső megfogalmazása? Az alapvető emberi jogok (tulajdonhoz való jog vagy élethez való jog, az emberi méltóság)? Nehéz kérdések ezek. A felsoroltak a személyiségfejlődés (ideális) lépcsőit írják le, ám a környezeti hatások, a nevelés, az iskola gyakran "megakasztják" a gyerekeket, embereket ebben a fejlődésben, míg máskor egy mély krízis lehet az, ami végül továbblöki -- vagy nem.

Szót érthet egymással Kohlberg skálájának 1. fokán álló ember, akit a büntetéstől való félelem tart vissza a normaszegéstől, és a 4. fokán álló ember, akit a közjóra való belső törekvés mozgat olyan egyszerű helyzetekben is, amikor autójában ülve beengedi maga elé a megállóból induló autóbuszt? Az egyik baleknak tartja a másikat, a másik pedig gátlástalan törtetőnek az elsőt.

A fejlődéspszichológia elég sokat kutatta azt is, hogy az elnyomó nevelés és a gyerekkori abúzus hogyan képes blokkolni ezt a morális fejlődést, hogyan nehezíti meg a gyerekek szociális érését: gyakran bizalmatlanság és félelem marad bennük (amivel ki így, ki úgy próbál megküzdeni: szervilizmussal, erőszakkal, manipulatív viselkedéssel, befelé fordulással).

A jutalmazó-büntető típusú oktatási rendszer az esetleg már eleve sérült szociális fejlődésre rátesz még egy lapáttal, amikor a természetes kíváncsiságot és kezdeményezőkészséget rendre megtorolja, így nevel passzív-szenvedő-hibáztató magatartásra -- egész generációkat bepréselve a tanult tehetetlenség nevű, depresszióhoz hason állapotba (a magyar felnőtt lakosság kétharmada passzív-szenvedő-hibáztató módon reagál a természetes kihívásokra). 
(A kép forrása Csepeli - Prazsák Az el nem múló feudalizmus c tanulmánya, amely a 2008-as european social survey adatait dolgozta fel.)

Bizalmatlanság, passzivitás, amely az atyáskodó államtól várja a megoldást minden apróságra, néhány nárcisztikus személyiségzavarral élő, ám intelligens vezető (Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, de például Donald Trump is: nárcisztikus sérüléseiken keresztül könnyen manipulálható egy tehetséges machiavellisztikus személyiség által).

Ebben a társadalmi közegben kellene MOZGALMAT építeni, CSELEKVÉSRE és ÖSSZEFOGÁSRA buzdítani. Szép feladat. Ez volt a nulladik számú nehézség.

Nézzük meg a választási rendszer torzító hatását. Ma BÁRMELY kamupárt egészen minimális (akár nulla) erőfeszítéssel állíthat országos listát, és juthat ezáltal többszáz millió forint vissza nem térítendő, ellenőrizetlenül elkölthető állami támogatáshoz. A Közös Ország mozgalom álma, hogy a pártok vezetői képesek lesznek önként lemondani erről a pénzről, miközben nincsen más bevételük, szervezetüket adósságokból tartják fenn, és nagyon várják már ezt a biztosnak számító pénzt.

Vajon sikerül meggyőzni először csupán a DK, az Maszop, a Jobbik, a Liberálisok, az Együtt, a Párbeszéd, az LMP, a Momentum és a Kétfarkú Kutya Párt vezetőit, hogy elégedjenek meg a remélt állami támogatás tizedrészével? Lehetséges, de nem lesz könnyű meccs -- ám ez még mindig csak az első gyakorlati akadály volt.

Tekintsünk a minapi pécsi vitára, amit Gulyás Márton mozgalma szervezett, és amelyen az összefogni kívánt kilenc szervezetből hárman vettek részt, és amelyen hívatlanul megjelent még a Kutyapárt jelöltje is, ám a szervezők őt kirekesztették a vitából (G.M egy nappal később bocsánatot kért). Minden kezdet nehéz, mondhatjuk.

Melyik jelölt lehet az, amelyre bizonyosan leadja szavazatát? A megcélzott politikai paletta igen széles: a Liberálisoktól és LMBTQ szervezetektől a kádári nosztalgia által életben tartottakon, a biogazdálkodókon, az urambátyám világot elvető fiatalokon, a vállalkozókon, a környezetvédelem hívein át az erőszakos. rasszista-antiszemita-nagymagyar hátterét letagadni hiába próbáló Jobbikig terjed. Lesz olyan jelölt, akire mindenki biztosan szavazni fog? A szimpatizánsok tábora nem lineárisan összegezhető mennyiség: lesznek, akik számára nem elfogadható vagy egy liberális vagy egy náci jelölt, egy túl fiatal vagy egy túl öreg, egy túl gazdag vállalkozó vagy egy koszos körmű földműves. Ez már a második akadály.

Míg a Közös Ország Mozgalom építi az összefogást, talán abban bíznak, hogy a kormánypárt ezt nem veszi észre. Valójában azonban igenis észreveszi: kreatív jogértelmezéssel, az összefogásra szabott politikai kampányüzenetekkel, a nyilvánvaló kényszer-szövetséget manipulatívan daraboló (vagy beépített embereken át bomlasztó) módszerektől aligha fog visszariadni. A "ceteris paribus" feltétele nem teljesül. Harmadik akadály.

Hogyan jutnak el a Közös Ország üzenetei a választókhoz? A kormánypárt nagyjából százszor nagyobb reklámkeretből tud gazdálkodni. És a sulykolás -- ha van keret -- a legeredményesebb reklám, mert ha valamit nagyon sokszor ismételnek: igaznak tűnik.

És még nem értünk a végére (adatbázisok, door-to-door kampány, a közös jelöltek elleni karaktergyilkosság, hamis vádak, a választás napján mozgósítási technikák), amiben a rutin és a pénzügyi lehetőségek miatt a fidesznek kedvez a pálya, és amely eszközöket (tapasztalatból tudjuk) használni is fog a kormánypárt. Mind az összeset.

Nem akarok mindent részletezni, lépjünk a sor legvégére.

Feltéve (de meg nem engedve) azt az önmagában nulla valószínűségű esetet, hogy mindezek ellenére júniusban egy fidesz nélküli kormány tud megalakulni -- tehát akkor mi lesz?

-------------------------------------------------

Szerk: a költői kérdést nagyjából meg is válaszolta Farkas Attila Márton, a 24.hu-n egy hete megjelent írásában:

-------------------------------------------------

Mit tehetünk?

Elsősorban: ne keverjük össze az eszközt és a célt. A magyar társadalom túlnyomó része még mindig "Kádár népe", és ez a sok ember Kádár Jánost kéri vissza -- nevezzék ezt a reinkarnációt Medgyessynek, Gyurcsánynak vagy Orbánnak.

Az én jövőképem nem egy választás megnyerése, hanem egy élhető ország. A választás, sőt, a kormányzás: nem cél, csupán eszköz. És az eszközt SOHA NE soroljuk a cél elé -- ha egy eszköz válik céllá, akkor az eredeti cél elvész.

A cél tehát aktív emberekkel teli, élhető ország, helyi közösségekkel, akik figyelnek egymásra, észreveszik a problémákat, összefognak, gondolkodnak, terveznek és cselekszenek. És mindehhez háttérként egy olyan állam, ami ebben támogató partner, nem pedig akadályozó bürokrácia.

A megvalósítást pedig példaadáson keresztül tartom lehetségesnek -- ahol lehet: együttműködést keresve, ahol elutasítással találkozom, ott akár civil ellenállással is.